Pattanj meg Pingpong Programok

Amikor az agyad nyaralni megy

A legutóbbi extra ligás bejegyzés kapcsán a múlt héten többetekkel beszélgettünk a meccs közbeni leblokkolásról, lefagyásról és hamar kiderült, szinte mindannyian tapasztaltunk már ilyesmit játék közben, ezért gondoltam beszéljünk róla kicsit itt is.

Ez az a helyzet, amikor jön (jobb esetben) néhány másodpercnyi „agyfagyás” – hogy ilyen szép „szakkifejezéssel” éljek és hirtelen elhúz vagy átveszi a vezetést az ellenfél, rövid idő alatt sokat és látszólag indokolatlanul hibázunk, nem mennek át az első indulók, stb. Rosszabb esetben 11-3 az ellenfélnek, vagy elszalad két szett úgy, hogy szinte nem is emlékszünk mi történt. A leggyakoribb reakció ilyenkor a szar a szoft, párás a levegő, hideg a terem, süt a nap, rosszul megy a játék – amivel még mélyebbre taszítjuk sajnos magunkat.

Az optimális/legmagasabb teljesítmény eléréséhez a megfelelő izgalmi/koncentrációs szint elérése és megtartása szükséges a szakirodalom szerint. Ha túlságosan izgulunk, „szorongunk” – az negatívan hat a teljesítményünkre, koncentrációnk beszűkülhet vagy pont, hogy nem tudjuk megfelelő mértékben kizárni a külső körülményeket. Ha nem izgulunk eléggé, nem tudjuk magunkat felspanolni, nem fog kijönni a bennünk rejlő teljesítmény. Hát jó. Akkor most izguljunk vagy ne?

Minél komplikáltabb fizikai és szellemi feladatot kell elvégezni, annál fontosabb a megfelelő, kontrollált izgalmi állapot és koncentráció. Pingpongosként tehát, hmm.. nem vagyunk könnyű helyzetben. A  másodperc töredéke alatt kell összehangolt mozgásokat precízen és gyorsan végrehajtanunk, hihetetlen gyorsan döntenünk és reagálnunk a különböző szituációkra.

Számos dolog befolyásolja ezt az izgalmi állapotot. Felkészültség, fizikai állapot, félelmek (kudarctól, szülőtől), a meccs tétje, a saját elvárásaink, a környezet elvárásai, a napi közérzet és még sorolhatnánk. Néhány játékosban olyan erős teljesítménykényszer jelenik meg, hogy a tudásának töredékét tudja csak versenyhelyzetben produkálni. Ezen mondjuk nem segít a „ha nem nyersz nem megyünk ebédelni” típusú szülő és a „ha nem nyersz, miattad fog veszíteni a csapat” típusú edző. Sajnos mindkettőből sok van, pedig a világ már ígyis egy nagy versenypálya, elég nyomás van rajtunk az élet minden területén.

De mit is tehetünk játékosként, ha az agyunk szabadságot vesz ki kis időre?

Próbáljuk felismerni ezeket a helyzeteket, majd semmiképpen se hergeljük bele magunkat egy negatív gondolatmenetbe. Álljunk meg egy pillanatra, vegyünk egy nagy levegőt, használjuk a 6 labdamenetenkénti törölközési lehetőség, kérjünk időt, bíztassuk magunkat pozitív, motiváló mondatokkal, kezdjük elölről a játékot, válasszunk egyszerű megoldásokat, amíg újra lendületbe nem jövünk. Vagy keressünk egy mentáltrénert, aki kiváló gyakorlatokkal segíthet! 

Technika, taktika, mentalitás – mindig a nagyobb technikai tudás győz?

„Már tudok pörgetni, mégsem nyerek.”

„Már napi 2 órát edzek, egy-két atom szervát is megtanultam, mégis kikapok a hobbisoktól.”

Sokan magatokra ismertetek igaz? 😊

Sok hobbi játékos, aki elkezdi kicsit komolyabban venni az edzést, elkezd fejlődni, megtanulja szabályosan a technikai elemeket és sikeresen végrehajt feladatokat, de mégis küzd a meccseken látszólag/eleinte sikertelenül.
Megvan, hogy nagy reményekkel benevezel a versenyre, ahol meglepetésedre a szomszéd falu Józsi bácsija a garázsból és a strandon 1992 óta lelkesen kopogós ütővel mindenkit bucira verő Kati nénije elkalapál egy pillanat alatt?
A befektetett idő és energia hirtelen pocsékolásnak tűnik és könnyen elkönyveli az ember, hogy ez nem az ő sportja, de közben piszkálja a fantáziáját a játék, mert belekóstolt a pingpong picit magasabb szintjébe, ahol egy-egy technikai megoldás varázslatnak tűnik és olyan sikerélményt/magabiztosságot ad, mintha legyőzted volna hétfejű sárkányt.

Azt hiszem ez egy fontos „szakaszhatár” a hobbi sportolóból versenyzővé válás tekintetében.

Attól, hogy bizonyos technikai elemeket elkezdesz magasabb szinten kivitelezni, azok önmagukban csak mozdulatok maradnak. Persze szuper érzés, ha sikerül egy szép pörgetés, de a szemben álló ellenfél nem fogja elismerően bólogatva megadni magát tőle. (Pedig milyen jó lenne, javaslatot tehetnénk a művészi kivitelezés pontozására. :D )

Szóval a szemben álló ellenfél, lehet, hogy teljesen szabálytalan, már-már a fizika törvényeinek ellentmondó mozdulatokkal és ütésekkel pont ugyanolyan hatékonyan vagy ugyanannyiszor tudja átütni a labdát, mint te.

Itt jön be a taktika kérdése. Tudod-e hogy te miben vagy jó? Hogy milyen ütésekkel, mely szervákkal tudod a legtöbb pontot szerezni? Ismered-e az ellenfeled vagy új ellenfél esetén milyen gyorsan tudod felismerni az ő erősségeit és gyengeségeit? Le tudsz-e nyomni hirtelen fejben egy gyors „SWOT” analízist? Tudsz-e elég gyorsan reagálni? Vannak-e a fejedben előre eltervezett taktikai elemek, amiket elő tudsz húzni adott helyzetben?

Lehet, hogy technikailag egy picit képzetlenebb vagy, de jól tudod kihasználni a taktikád segítségével a saját erősségeidet és rá tudsz játszani az ellenfél gyengeségeire. Természetesen van egy határ, hiszen egy fél éve hobbi szinten pingpongozó játékos nem fogja legyőzni a világbajnokot csak azért, mert jó taktikát gondolt ki. 😊

De a skálán tőle nem annyira távoli, de erősebb technikai tudással bíró játékost simán legyőzhet.

A legtöbbször a technikáról és a taktikáról beszélünk, de szerintem fontos megemlíteni (és aki jár hozzám, annak ismerős lesz) a játék mentális oldalát.

A mentalitás alatt többek között a koncentrációképességet, a harciasságot, a magabiztosságot, az asztalnál való „látást”, okos játékot és egy rossz széria utáni „visszatérő” képességet értek. Hasonló szintű ellenfél esetén, ha azt látja, hogy remeg a lábunk és bocs, hogy élek, akkor máris hátrányban lehetünk. Ha magabiztosak, harciasak, átgondoltak vagyunk, akkor ezt az ellenfél is érezni fogja, hogy itt aztán ellenállásra kell számítani.

Hiába a magasabb technikai tudás, jó taktikával és jó versenyzői attitűddel a jobb játékosokat is le lehet győzni. Önmagában tehát szuper a technikai fejlődés, de ahhoz, hogy Kati néni 35 éves kopogós rutinját le tudjuk nyomni, fejben, koncentrációban, meccsrutinban, labdabiztosságban is fejlődni kell. Úgyhogy ne adja fel, aki éppen itt tart, dolgozzon tovább és higgye el, át fog fordulni a következő szintre a játéka! Tartsatok ki! 

Ütő kérdés – szabadidő/hobbi/amatőr – tényleg olyan sokat számít az ütő?

A rövid válasz: igen. Bejegyzés vége. :D 
Nagyon is sokat számít, hogy milyen ütővel játszunk, de azért játszani nem fog helyettünk, akkor sem, ha többszázezer forintot adtunk érte. Sőt, lehet, hogy hátráltatni fog.

Nem igazán szeretek az ütő kérdésről beszélni, mert ahogy sok más témával kapcsolatban, itt sincs mindenkire érvényes általános igazság. Nagyon nehéz eligazodni a különböző márkák által gyártott millió féle ütő és szoft/gumi között és ha csak elsuttogod a kérdést, hogy milyen ütőt vegyél, azonnal megjelenik egy kupac „én ezt használom, vedd meg te is” mindentudó, aki minden mást lefikáz, csak azért, mert neki nem az tetszik/nem elég drága/nem az a márka/stb.

Az ütő és szoft választás egyébként is egy soha véget nem érő próbálkozásokkal teli pénztemető tud lenni, még a versenyszerűen játszó játékosok között is. Vagy főleg ott. :D (Aki jár hozzám tudja, mit összeszenvedek most az új fával én is.)

Szóval nézzük, én hogy gondolom, mit szoktam javasolni a hozzám járóknak.

Általánosságban elmondható, hogy rengeteg féle ütőfa és szoft (amit ráragasztunk gumi) létezik és mindenkinek a saját szintjéhez és játékstílusához igazodó, a célnak megfelelő ütőt érdemes választania. Ha te egy passzív, nyesegetős játékot játszol, akkor olyan ütőfát és szoftot célszerű választani, amiről lassabban pattan fel a labda, vékonyabb alatta a szivacs. Ha támadó szellemben játszol, akkor érdemes a gyorsabb játékra alkalmas felszerelést választani. A fák és a szoftok is „osztályozva” vannak gyorsaság, pörgés, keménység, szivacsvastagság alapján (nem minden márkánál egységesen sajnos), ezzel segítve a kiválasztást.

Totál szabadidős játék esetén a strandon, kertben tökéletesen megfelel a sportáruházban vásárolt, gyakran szivacs nélküli, szinte kopogós ütő is. (Igen, azért kopog, mert csak egy nagyon vékony gumiréteg van rajta és alig pattan fel róla a labda.) Itt a móka a lényeg.

Hobbi játékosoknak, akik lejárnak valahova szabadidős jelleggel játszani, a játék és a mozgás öröméért, de egy picit szeretnének tanulgatni, vagy esetleg elindulnának a technikafejlesztés rögös útján, előre összeállított, készen kapható ütőket szoktam javasolni, gyakorlatilag bármely márkaboltból. Érdemes nem a kezdő ütőket megvenni, hanem a kész „haladó” vagy „versenyző” ütőket, akkor is, ha nem érzitek még magatokat annak.

Ennek az az oka, hogy a kezdő ütő a pingpongos márkáknál is a totál szabadidős játékra készül, közel azonos tudással, mint a fent említett majdnem kopogós ütők. A haladó és versenyző ütőkről már jobban felpattan a labda, kicsit könnyebb is kontrollálni, mint a kopogós ütőket. (Azokkal én is tök nehezen tudok játszani. :D )

Az amatőr játékosoknak, akik rendszeresen járnak edzésre és kifejezett céljuk a technikai tudásuk magasabb szintre fejlesztése, illetve a versenyzés, nekik érdemes elkezdeni célirányosan kiválasztani külön a fát és külön szoftokat a saját játékstílusuknak megfelelően, majd a szoftokat cserélni elhasználódás után.

Itt jön a nehézség, mert vannak sztenderdek, amiket szoktunk javasolni (vagy simán Mátéhoz irányítalak titeket :D ) és van aki elkezd kísérletezni. Na ez még önmagában nem baj, de itt csúsznak bele sokan abba a helyzetbe, hogy megvesznek egy marha drága ütőösszeállítást, mert a világbajnok éppen azzal játszik, de nem tudják kezelni, mert túl gyors a legtöbb esetben.

Gyakori az is, hogy elkezdenek játszani valamivel a játékosok, de jön egy rossz nap, amikor nem megy a játék, rámondják, hogy nem jó a fa, nem jó a szoft, túl gyors, túl lassú, miközben az esetek többségében még nincsenek is olyan technikai szinten, hogy ezt egyáltalán meg tudják ítélni. Az állandó variálás nem segít..  én azt javaslom, hogy válasszatok ki egy verziót, ami a legkényelmesebbnek, legjobbnak tűnik és tanuljatok meg vele pingpongozni.

Az sem jó, ha nagyon rossz az ütő minősége, mert nehezebb vele játszani és a legtöbb technikai elem szabályos végrehajtására teljesen alkalmatlanok, de az sem jó, ha fölé lövünk és túl gyors, mert kontrollálhatatlan lesz. Csak azért, mert drága, még nem biztos, hogy az lesz a megfelelő számodra. Ne lepődjetek meg, ha különböző edzők, eladók mást mondanak, másra esküsznek, mindenki mást használ, másban hisz és mivel rengeteg lehetőség közül lehet választani, kevés ember van a földön, aki minden fát és szoftot ismer.

Próbáljátok megtalálni a saját szinteteknek és játékstílusotoknak megfelelő ütőt, azzal fogjátok a legjobban élvezni a játékot! 

Kalkulált kockázat

Pingpongos kérdés lesz. Vasárnap Kópéval sétáltunk az erdőben, amikor jó messziről kiabálni kezdett nekem egy másik gazdi, miszerint az ő kutyája neveletlen és nem tudja behívni. Akkor láttuk meg az avart végsebességgel hasító, felénk száguldó csivava méretű, de bolyhos Bobit.

Visszakiabáltam a gazdinak, hogy az enyém meg nem annyira bírja, ha nekifutásból zuhan a nyakába egy túlvezérelt mókus és morogni fog – póráz és jólneveltség ide vagy oda - a végkimenetelnél pedig nem Bobira fogadnék, de gondoltam legrosszabb esetben Bobi találkozik a lábammal Kópé előtt és max. földkörüli pályára áll szerencsétlen.

Végül termetes kiállásom és bariton hangom elegendő volt, hogy vészfékezésre késztessem Bobit, akit végül elkapott a gazdája.

Próbáltam udvariasan javasolni a behívást és felvilágosítani, hogy feltalálták már a pórázt, mint „kényszerítő eszközt” ezekre az esetekre, mert hát mi van, ha egyszer Bobi későn húzza be a vészféket és zsákmányállat álcája miatt puszta véletlenségből összeroppantja egy nagyobb kutya. A válasz: ez egy kalkulált kockázat.

Itt véget is ért röpke beszélgetésünk a felelős kutyatartásról, viszont megragadt ez a kifejezés a fejemben. Kalkulált kockázat.

Pingpong közben nagyon rövid idő alatt kell számos döntést meghoznunk. Minden szerva, szervafogadás és ütés után számítanunk kell az ellenfél reakciójára. Vannak kiszámíthatóbb kombinációk, mint pl. ha jó erősen ki tudod váltani a labdát fonákról tenyeresre, akkor nagy esély van, hogy azt keresztbe fogod visszakapni tenyeresre, amire már rá tudsz készülni időben, hogy befejezd. Vagy ha nagyon jó, gyors és hosszú oldalfalsos szervát tudsz adni fonákra, azt valószínűleg fonák-középre fogod visszakapni, amire szintén rá tudsz készülni.

Vannak kockázatosabb ütések, pl. a hosszú szerva tenyeresre. Ha elég meglepő, rossz fogadást kapsz és rögtön le tudod támadni. Ha nem sikerül elég jól és az ellenfeled számít rá/ügyesen pörgeti a tenyerest, akkor rögtön nehéz helyzetben találhatod magad, hiszen te szerváltál, mégis ő támadhat. Kalkulált kockázat.

Milyen helyzetekben használunk kockázatosabb megoldásokat?

Általában akkor, ha az alap/biztonsági játék nem elég. Ha szoros az állás és kell valami új, valami meglepő, amivel át tudom venni az irányítást és diktálhatom a játék menetét, befejezhetem és megnyerhetem a szettet/meccset.

Ezek a forgatókönyvek, kockázati tényezők tudatosan vagy tudattalanul végigpörögnek a fejünkben és meghozzuk a döntést. Maradunk az addigi játéknál, amivel mondjuk eljutottunk a döntő szettig, tehát 50 %-ban működik, biztonságosra vesszük a játékot, asztalon próbáljuk tartani a labdát, reménykedve, hogy hibázik az ellenfél és kockáztatva, hogy esetleg bátrabb lesz, megpróbál támadni vagy kockáztatunk és bevállalalunk valami „veszélyeset”?

Az idei évben három ilyen esetre emlékszem, kétszer működött döntő szettben 9-9-es állásnál, egyszer 1-1 és 9-9-es állásnál elment a szett. Amikor nem sikerült, akkor az volt a probléma, hogy nem hittem benne eléggé, hogy működni fog. Túl kockázatosnak ítéltem, mégis bevállaltam, mert éreztem, hogy valamin változtatni kell. Már a labda feldobásánál éreztem, hogy ajjajj, rossz az egész… éle lett a szerva, félmagas, bevágták.

A nagyobb kockázat vállalása csak akkor működik, ha hiszünk benne és magabiztosan végigvisszük, amit kitaláltunk.